Tégy a szegénység ellen
Október 17-én a szegénység elleni küzdelem napján a civilek Budapesten fesztivált rendeztek a figyelemfelkeltés érdekében.
Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében október 17.-ét a szegénység elleni világnappá nyilvánította. A gondolat a francia Joseph Wresinski atyától, az ATD-Negyedik Világ mozgalom alapítójától származik. Wresinskitől származó idézet: "Valahányszor férfiakat és nőket arra ítélnek, hogy súlyos szegénységben éljenek, emberi jogok sérülnek. Magasztos kötelességünk, hogy erőink egyesítésével biztosítsuk a jogok érvényesülését".
Az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján 2000-ben a világ nemzetei nyolc fejlesztési célt fogalmaztak meg, ezek egyike az, hogy 15 év alatt felére csökkentsék a súlyos szegénységet. Ez azt jelenti, hogy terveik szerint a világon mintegy 1,2 milliárd szegénységben élő ember, azaz a napi egy dollárnál kevesebből élők tömegét 600 millióra mérsékli. A világ szegényeinek 70 százaléka a nő, amely jelzi …
K.I.
Társasházi hírek
Egyéb
Tisztelt Közös Képviselő, Számvizsgáló Bizottsági Tag, Lakásszövetkezeti Elnök, Lakástulajdonos!
Társasházi hírek
A Társasházkezelő
A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ) és a Budapest Főváros Közterület- felügyelete (BFKF) megállapodás keretében erősíti a lakókörnyezetek biztonságát.
Múltidéző
Goldmark Károly német anyanyelvű magyar–osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus.
Egyéb
Az igazságtétel időszakát éljük, mindenki elégtételt akar, és ennek olykor a kutyák s gazdáik is áldozatul esnek.
Szemezgessen régebbi lapszámaink híreiből
- A házirendet meg kell szegni?
- Változás az utazási kedvezményben
- Árajánlatot kérünk
- Árverés contra alapító okirat, avagy a jelzálogjog-bejegyzés fontossága
- De én kulcsot akarok!
- A közös képviselő panaszai
- Gáz csiki-csuki plusz 30 százalékért?
- Kakukkfióka a galambfészekben
- Kamattámogatott hitel lakásvásárláshoz
- Kaposvári bemutatkozik
- Közlemény!
- Lépcsőházi tűzvédelem szakmai oldalról
- Lomháború - kié a megszerzett "kincs"?
- Majd én megcsinálom!
- Mennyit ér egy virágcserép tűzoltószemmel - bírságol a hatóság
- Pályázzunk, de csak mértékkel
- Változás az adatvédelmi szabályokban
- A közös képviselő és a törvényesség - elmélkedés az energiatanúsítvány "életéről"
- A vészjósló jelek- előzzük meg a gázrobbanást
- Az intelligens otthon
- Díjtámogatás a rászorulóknak
- Erzsébet adakozik
- Főtáv-pályázat
- Huhog a hóbagoly - hóhelyzet van
- Kisközért a lépcsőházban, vagy inkább söröző?- lakók harca a szeszárudák ellen
- Kötelező felülvizsgálat!
- Kötelező kamarai regisztráció
- Kultúrember a közgyűlésen
- Munkahelyteremtő pályázat
- Változás a szakképzési hozzájárulásnál
- Zugló sarcol
- Az elszámolás tartalmi elemei - segítség a szabályos elszámoláshoz
- Én nem értek egyet a törvénnyel
- Energiatanúsítás - társasházi megközelítésben
- Fáy András- a takarékosság úttörője
- Ingatlan vagy bankbetét?
- Ismétlés a tudás anyja- meghívót készítünk
- Kiskakas a szemétdobon - szereptévesztésben a tulajdonos
- Mentsük, ami még menthető - csődben a házunk, kiútkeresés
- Mit ér a védelem, ha hatósági?
- Pályázati körkép
- Új OKJ-s tanfolyamok!
- Úton a versenyképesség felé
- Impresszum
- A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról
- A minimálbér és az elvárt béremelés, 2012
- A nemdohányzók védelmében
- A számvizsgáló bizottság felelőssége- nyitott vagy csukott szemmel
- Árváltozás, 2012
- Ebadó vagy kóbor eb - egy kicsapott kutya beszámolója
- Erzsébet-utalvány 2012-ben
- Felkészülés a közgyűlésre - új év, új kihívások
- Gyorsszolgálat vagy karbantartás - mit takar a szolgáltatás
- Lakásbérletet keresek
- Pályázat gyűjtőkémény felújítására
- Szép az, ami érdek nélkül tetszik
- Takarékoskodjunk magyarosan!
- Társasházkezelés máshol, másképpen- Lengyelországi kezelési körkép IV.
- Törvény a nemdohányzók védelméről
- Tűzrendészetileg átvizsgálva!
- Változások a számviteli szabályozásban
- Változások az adózásban 2012-ben
- A közöny ára
- A társasház és az év végi ünnepek
- Advent története
- Árváltozások 2012-ben
- Az építési engedélyezés múltja és jelene - a gordiuszi csomó
- Bérbe adom a lakásom
- Etikett és protokoll - jönnek az ünnepek
- Fogyasztjuk a közöst - tulajdonosra tartozó hibaelhárítás közös pénzből?
- Habitat Világnap és születésnap
- MTOSZSZ Pályázati eredményhirdetés
- Társasházkezelés máshol másképpen- Lengyelországi kezelési körkép III.
- Etelka néni receptjei
- Újdonságok az új távfűtési idényben
- Én írok, Ő ír, Mi írunk - egy kiállítás margójára
- Munkaszüneti napok 2012-ben
- Kötelező és ajánlott vizsgálatok a társasházaknál
- Pályázati körkép
- Társasházkezelés máshol, másképpen – Lengyelországi kezelési körkép II.
- Független-e a magyar bíróság, avagy „fontosabb érdekekért” lemossák a vétlen a
- Meddig közös képviselő a közös képviselő?
- A konferencián történt
- Briganti bőregér
- Hajléktalankérdés a kukák árnyékában
- Bolond lukból bolond szél fú
- Tetőtől a pincéig, egy bejárás élménye
- Új módon az épület felújításokról, avagy van-e „élet” az állami támogatásokon
- Lelkiismereti kérdés a tudatlanok védelme
- Pályázati körkép
- Kedvezményes végtörlesztés
- Az íves ház megújulása, századelejei hangulatban – a közös képviselő mesél
- Fizetjük a közös költséget, de kinek és hova?
- Társasházkezelés máshol másképpen – Lengyelországi kezelési körkép
- KONFERENCIA MEGHÍVÓ!
- Egyéb napirendi pont pedig nincs!
- Egyéb napirendi pont pedig nincs!
- Sportolj többet!
- Újra suli
- Furcsaságok tárháza
- A magyar tenger
- Elsuhant idők mesélő emlékei
- Csalók a FŐTÁV nevében
- Az energiatakarékos lakás – apró, de hatékony trükkök a megtakarítás növeléséhez
- Napkollektor - a jövő energiaellátása
- Banki hitel kontra közös költség-behajtás
- Változások a foglalkoztatás szabályrendszerében
- A társasházi iratmegőrzés – mit, hol és meddig
- A lakásfenntartási támogatás változásai
- Az üzleti partner valódisága
- Pályázati körkép
- Szabálytalanságért tét lehet a jogosítvány
- A módosított lakásszövetkezeti törvény
- Panellakás új ruhában
- MTOSzSz Pályázat 2011
- Hogyan lehet tönkretenni egy társasházat?
- A végrehajtó végre végrehajt
- Vietnami papucs és lógó gatya
- Sétáló szelektív kukák a nyóckerben
- A rémálom véget ér a Podmaniczky utcában? – végkifejlett vagy új kezdet a tetőtérben
- Együttműködési ajánlat a siker érdekében
- 30 év sikeres munkája – nyugdíjba megy a közös képviselő
- Bevezetés 30 év sikereihez
- Kecskemét a „hírös” város rövidtörténete
- Kecskemét bemutatkozik – fókuszban a társasházi szektor
- Pályázati körkép
- A lakás nem mindig értékálló befektetés
- A módosított társasházi törvény
- MTOSzSz észrevételek, javaslatok a vitairathoz
- Otthonteremtési stratégia
- Közösségek szolgálatában - egy kezdő közös képviselő benyomásai
- Pro és kontra – az együttélés előnyei és hátrányai
- Társasházak más szemszögből is - avagy minden csak nézőpont kérdése
- Válogatott magyar termék
- Sajtófesztivál 2011
- Nyári előzetes
- Talpalatnyi zöld – van még gyep a fal alatt
- Szentendrei kitekintés
- Fűtési hődíj utólagos elszámolása
- Vásárlási útmutató – mire figyeljünk a társasházi lakásvásárlásnál
- Betekintés a T. 3005. számú törvényjavaslatba
- Pár gondolat a társasházi törvényről
- Litván-magyar találkozó az MTOSZSZ-nél
- Tíz ujj boldogság
- Társasházi utópia – na, ez már a XXI. század
- Való világ sallangmentesen
- Feketelista a láthatatlan bélyeg
- Működésben még a Gutenberg galaxis
- A fűtési rendszerek a korszerűsödés útján
- Az engedményezésről bővebben
- Változás a táppénz szabályozásánál
- Adószámos magánszemély foglalkoztatása
- Műanyag nyílászárók beépítésének tapasztalatai - a penészesedés tükrében II.
- Főtáv díj + 200 Ft/gigajoul
- Pályázati körkép
- Tűzvédelem önvédelem III.
- Tulajdonosi összefogással a tökéletes felújítás felé
- Az érzékeny lelkű jogtudor
- Szomszédunk, a négylábú Oszkár
- Újdonságok a Construmán
- Gondnokság alá helyezés a megoldás? - mit lehet tenni az önellátásra képtelen lakótárs érd
- Műanyag nyílászárók beépítésének tapasztalatai- a penészesedés tükrében
- Fővárosi díjkompenzáció
- A schengeni övezet
- Pályázati körkép
- Tűzvédelem önvédelem II.
- A társasházi törvény módosításának értékelése szakmai oldalról II.
- A számvizsgáló bizottság szerepe és kötelezettsége
- A kecskeméti MTOSZSZ konferencián történt
- Csúcstalálkozó!
- Társasházi elszámolás – mire kíváncsi a tulajdonos
- Változások az „utakon”
- Március dönt, milyen idő jön
- Visszasírjuk a házmestert
- Budapest egy mozdulatban
- Március dönt, milyen idő jön
- Budapest egy mozdulatban
- Kódos vagy kulcsos kapunyitás? – melyiket részesítjük előnyben
- Összetettebb pályázat, magasabb támogatás
- Tűzvédelem, önvédelem
- Gázátalányról óraállás szerinti elszámolás
- A konferencián történt
- Csináld magad mozgalom - társasházi tulajdonosok közt felosztva
- A társasházak adózása 2011-ben
- Munkaszüneti napok 2011-ben
- Végrehajtási eljárás zökkenőkkel, és végeredményben eredménytelenül
- Győr rövid története
- Győr város bemutatkozik
- A szabályos közgyűlési meghívó – mit nem szabad kihagyni a meghívóból
- Felügyeleti hatóság
- Juttatások köre – ki mit kaphat adómentes 2011-ben
- Változások a helyi adókról szóló törvényben
- Kezességvállalás és a csalán
- A társasházi törvény módosításának értékelése szakmai oldalról
- Séta a kapcsolás körül
- Gatyaszaggató hangulat
- Vándortábla a Fiumei úton
- A légópince áldás vagy átok ?
- K O N F E R E N C I A M E G H Í V Ó
- Gázfogyasztást mérés szerint!
- Farsangi kitekintő
- Távhődíjak befagyasztva - elmarad az emelés a lakossági körben
- Árváltozások 2011-ben- mi mennyibe fog kerülni
- Gázfogyasztást mérés szerint!
- Farsangi kitekintő
- Távhődíjak befagyasztva - elmarad az emelés a lakossági körben
- Árváltozások 2011-ben- mi mennyibe fog kerülni
- Változás a bérezésnél
- Utazási költségtérítés a munkába járáshoz
- Pályázat műemlék épületekre
- Magyarország az EU soros elnöke
- A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény változásai
- Változik a lakás bérbeadására vonatkozó szabályozás
- Együttélés-SZMSZ-Házirend 2002-ben
- Előkészületek az évindító közgyűlésre – halaszthatatlan teendők a biztonságos működé
- Változások a főváros üzemeltetésében
- Határozat a sajtószabadság védelméről
- A salgótarjáni konferencián történt
- Tücsök és bogár 2010.
- Téli ünnepek és népszokások
- Az asztalnok háza II.
- Segítség, van még szabadságom!
- Ünnepi illemszabályok- a közös képviselő és a tulajdonos részére
- Sózni csak az ételt! II.
- Felügyeleti hatóság
- Vigyázat kóklerek a láthatáron- a társasházkezelés réme, a kétlábú Mekk mester
- A konferencián történt
- Vörös iszap, vörös köd
- Az asztalnok háza
- A késedelmikamat- és késedelmipótlék-számítás szabályai
- Megszavazták, vagy nem szavazták?
- Kilakoltatási moratórium- marad a garázda önkormányzati bérlő?
- Sózni csak az ételt!
- Tapasztalatok a társasházak könyvvizsgálatáról
- Kit hatalmazzunk meg a társasházi közgyűlésen való képviseletre?
- Tégy a szegénység ellen
- Kutya egy élet- a társasházi állattartás szabályai
- Új Széchenyi Terv Otthonteremtés és Lakásprogram - szakmai konzultáció
- MEGHÍVÓ
- KONFERENCIA MEGHÍVÓ
- Partnertalálkozó a Főtávnál
- Sikeres 40 év az újpalotai lakóházban
- MTOSZSZ Közlemény
- Partnertalálkozó a Főtávnál
- Gagyi mutyi
- Kéményerdő a belvárosban – lombos fa helyett lompos kémény, és mit mond erről a lakó
- Szolgálunk és védünk – macskavilág
- Gagyi mutyi
- Kéményerdő a belvárosban – lombos fa helyett lompos kémény, és mit mond erről a lakó
- Szolgálunk és védünk – macskavilág
- Galéria, a kislakások „mentőöve”
- A szép és a másik szép
- Tetőtér-beépítés hatósági kötelezéssel megspékelve – tanulságos „horror”
- A Palotanegyed eklektikus sarokháza
- A Palotanegyed eklektikus sarokháza
- Képviselői indítvány – a társasházi törvény módosításáért
- Képviselői indítvány – a társasházi törvény módosításáért
- Az MTOSZSZ a panelpályázatok elbírálásáért és a társasházak felügyeletéért
- Legyen képben, hogyan áll a háza - kövesse Interneten társasháza gazdálkodását és saját be
- Zalaegerszeg története
- Zalaegerszegi tájékoztató
- A távhődíjak változásának háttere
- Leszel a barátom?
- Zugló zavarban
- Életminőség javító program
- Kezdődik az iskola
- Mit ér az ember, ha címke nélküli
- Működőképes-e Budapest 24-féleképpen? 2002-ben
- Árverésen szerzett tartozás – ki fizeti az árverezett ingatlant terhelő közös költsé
- Kis konyha nagy fantáziával
- Európai szintű falu a fővárosban- a gondolattól a megvalósításig
- Harrer Pál (1829-1914) Óbuda első polgármestere
- Óbuda története
- Örökség a múltból
- Egyszerűsített foglalkoztatás
- A társasházi iratmegőrzés szabályai – meddig kell eltenni a számlákat, dokumentumoka
- Lakásszövetkezet, vagy társasház
- MTOSZSZ konferencia
- Könyvvizsgálat négy szemmel - ki mit lát és hogyan a bizonylatokban
- Jogkörök értelmezése - azaz ki közös képviselő és ki társasházkezelő
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- A konferencián történt
- A konferencián történt
- Dunaújváros rövid bemutatkozása
- Tiszavirág életű törvényességi felügyelet
- Új városrész van születőben
- Jogos a bérlemény ellenőrzése
- Mit kell tennie a kéményseprőnek az éves ellenőrzés során, és mit tesz?
- Mázlis város Budapest 2002-ben
- Kiásott csatabárd a Podmaniczky utcában- egy tetőtér-beépítés csődje
- Szemelvények a Polgári törvénykönyvből XVI.
- Az Önkormányzati Minisztériumtól kérdezték V.
- A módosított társasházi törvény egységes szerkezetben VI.
- Pályázati körkép
- A hatékony végrehajtási eljárás rejtelmei, lépésről lépésre
- MTOSZSZ konferencia összefoglalás
- 2010. szeptember 8-ától keresse az újságárusoknál! Ha nem jutna hozzá valamelyik számunkho
- Az MTOSZSZ-közgyűlése
- A közjegyzők a fizetési meghagyásról- gyorsul-e az eljárás, vagy csak új lépcső kerül közb
- Békéscsaba története
- Békéscsabai kitekintő
- Kell-e nyelvtudás a társasházkezelésben?
- Sajtófesztiválon voltunk
- Beépítjük a tetőteret
- Lesz-e új irány a lakáspolitikában? – kormányváltás után
- Az ellentétek városa Hong Kong
- A módosított társasházi törvény egységes szerkezetben V.
- Az Önkormányzati Minisztériumtól kérdezték IV.
- Homlokzatfelújítás, ablakcsere és a biztonságos tűzvédelmi gát – a biztonságos felúj
- Kell-e nyelvtudás a társasházkezelésben?
- Sajtófesztiválon voltunk
- Közgyűlési tapasztalatok a törvénymódosítás után
- Regisztrálás, vagy bejelentési kötelezettség?
- Biztosítás nélküli bizonytalanság
- Nyári előkészületek - környezet és lakóépület
- Kazincbarcika története
- Kazincbarcika bemutatkozik
- Emelkedőben a távfűtés díja
- Vigyázz, kész, rajt!
- Kéretlen lakóközösségi terhek
- Építőipari cégek regisztrációja
- Az Önkormányzati Minisztériumtól kérdezték III.
- A módosított társasházi törvény egységes szerkezetben IV.
- Habitat for Humanity pályázat
- Pályázati körkép
- Homlokzatfelújítás, ablakcsere és a biztonságos tűzvédelmi gát- a biztonságos felújításhoz
- Közlemény!
- Szentendre története
- Szentendrei kitekintés
- Megint gáz van!
- A globális felmelegedés hatásai hazánkban III.
- A belső adatvédelem biztosítása - avagy hogyan védekezzünk a kalózkodás ellen?
- Kátyúbirodalom vagyunk
- Szelektív hulladékgyűjtés otthon
- Dilemmák a könyvvizsgálat körül
- Az Önkormányzati Minisztériumtól kérdezték
- Bánki Donát kiállítás
- Bánki Donát munkássága
- A módosított társasházi törvény egységes szerkezetben II.
- Pályázati körkép
- A közösképviselő-váltást, de hogyan? – mit tegyen a közösség, hogy rosszul ne járjon
- Közös képviselő kiválasztása pályázati kiírás útján- mit kérjünk a pályázótól?
- A számvizsgáló bizottság feladata, felelőssége 2010-ben - mi várható el a számvizsgáló biz
- Konferencia a biztonságos lakhatásért 2010.
- Az Önkormányzati Minisztériumtól kérdezték
- A társasház szabályzatai
- A szegedi konferencián történt
- Előkészületek az elszámoló közgyűlésre - a módosított társasházi törvény előnyei
- Zugló a figyelem központjában
- A globális felmelegedés várható következményei – azaz mire számítson a földi halandó
- Új lakásfelújítási hitelprogramot indít a Habitat for Humanity
- Ingatlanadó múlt időben
- Az IKEA tudja, meri, teszi!
- A társasházi könyvvizsgálat ellentmondásai – állásfoglalások, szakmai vélemények
- Minimál stílus a lakáskultúrában
- A jubiláló Vígszínház III.
- A társasházi törvény módosított rendelkezései IV.
- Felügyeleti hatóság az ingatlanvállalkozásra
- Pályázati körkép
- Felmondási védelem a kisgyermekes szülőnek
- Új szabályok a Start kártyás foglalkoztatásnál
- Változás a számlázásnál
- A társasházi alkalmazott bérezése 2010-ben – a legkedvezőbb megoldás a lehetőségek k
- Korszerűsödő fizetési meghagyás
- Adótörvény változás 2010.
- A társasház alapdokumentumai, szabályzatai és könyvvezetésének sajátosságai
- FŐVÁROSI VÍZ- ÉS CSATORNADÍJAK 1992-2010.
- Tippek az energiatakarékos lakhatáshoz- hogyan lakjunk olcsóbban? III.
- Minden évben választást!
- Képviseli-e valaki a közös képviselőt? 2002-ben
- Módosul a KRESZ januártól
- A jubiláló Vígszínház II.
- A módosított társasházi törvény egységes szerkezetben
- A társasházi törvény módosított rendelkezései III.
- Panelpályázat
- Védd a környezeted!
- Árváltozások 2010-ben – Budapest és vidék
- A társasházi beszámolók sajátosságai - különös tekintettel a könyvvizsgálatra
- Tippek az energiatakarékos lakhatáshoz- hogyan lakjunk olcsóbban? II.
- Édes hangulatteremtés
- Tücsök és bogár 2009.
- Ingatlanpiac és irodahelyiség
- A novemberi konferencián történt
- Miskolci Paneltűz – Homlokzati tűzterjedés II.
- Szilveszteri múltidéző
- Jogértelmezés - a jegyzőkönyv hitelesítésről és a szavazati arányokról
- A társasházi törvény módosított rendelkezései II.
- Ünnepi társasházi illemtan
- A konferencián történt
- Geotermikus energia a jövő fűtési módja?
- Nadrágszíjat behúzni
- Nagytulajdonos kontra kistulajdonos- a tulajdoni hányad diktatúrája
- A globális felmelegedés okai és következményei-, azaz mire számítson a földi halandó
- ENSZ Habitat világnap
- Miskolci Paneltűz – Homlokzati tűzterjedés
- Konferencia Meghívó
- A jubiláló Vígszínház
- A Vígszínház története
- A társasházi törvény módosításáról szakértői oldalról
- Meghosszabbítva a ZBR pályázat
- Alkalmi foglalkoztatás egyszerűbben?
- A számla befogadásának buktatói
- MEGHÍVÓ
- Miskolc rövid története
- Miskolci kitekintő
- Tippek az energiatakarékos lakhatáshoz- hogyan lakjunk olcsóbban?
- Magánnyugdíj tilitoli
- Rozsdafarkú az albérlőm
- Adóváltozások az ingatlanszektornál 2010-től
- Ingatlanjogász a közös tulajdon megszüntetéséről- mit mond az ingatlanjogász a módosított
- A helyi önkormányzatok saját napja
- Dohány kommandó 2002-ben
- Tűzprogram, mondja a tájékozatlan panellakó- a nem értés félreértést szülhet
- Az olvasó közbeszól
- TELEKI TÉR
- A 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása - a törvény értelmezése II.
- A lift „veszélyes üzem” – a biztonságos üzemelés fenntartása
- Megtakarítás panelfelújítás után
- Hogyan akadályozzuk meg a közös képviselő leváltását
- A társasházi törvényességi felügyeletről
- A szakma véleménye-áfáról, törvényről, adócsomagról
- Vissza a feladónak a társasházi törvény
- Társasházak Veszprémben
- Az energiatanúsítványról V.
- Mentőakciók a távhőszolgáltatásért
- Engedmény az adósoknak
- Mobilinternet, ami hol van, hol nincs
- Nyári életképek
- Az áfa és a lakásár
- Az adócsomagot vissza a feladónak?
- Új lakás- használt lakás 2002-ben
- Ráfázunk, ha áfázunk
- Lakástámogatási rendszer átalakítás után
- Divat Pest-Buda egyesülésének korában - III. rész
- Budapest, a pesti múzsa II.
- A 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása - a törvény értelmezése
- NEP pályázatok 2009.
- Panelpályázat 2009.
- Változások 2009. július 1-jétől
- Ingyenes jogi tanácsadás
- MTOSZSZ közlemény
- A konferencián történt
- Az energiatanúsítványról IV.
- VáltozókÓr
- Koraszülött társasházi törvény
- Csökkenő lakástámogatás
- A Nemzeti Lakáspolitikai Tanácsadó Testület (NLTT) szerepe
- Divat Pest-Buda egyesülésének korában II.
- Pályázati körkép
- Nyári előkészületek a télre
- Tanuljunk új adónyelven- a megváltozott adómértékről
- Miniszteri tájékoztató a panelprogramról
- MTOSZSZ közgyűlés és konferencia
- Az energiatanúsítványról III.
- A kutya sem hinné el
- Ingatlanadó ismét a porondon
- Válságkezelő hangulatban az építőiparosok
- Az évad legjobb női táncosa
- Város rehabilitáció közmunkával 2004-ben
- Divat Pest-Buda egyesülésének korában
- Sajtófesztiválon voltunk
- Pünkösd története
- Módosítás alatt a társasházi törvény
- Társasházak adózása 2009. IV.
- A szakképzési hozzájárulásról
- Leváltották mondvacsinált kifogással
- A helyhatóság valóban értünk van? 2003-ban
- JELENTKEZÉSI LAP
- M E G H Í V Ó
- GEO tarifa az árampiacon?- úttörő szolgáltatás a hazai áramszolgáltatásban
- Jótékonysági buli kutyáéknál
- Portrék és egyebek
- A passzívház
- Viharos kapcsolat, nehéz válás – a távfűtésről leválásról III.
- Tudósítás a vásárvárosból
- Római városnézés- építészet másképpen
- Pályázati körkép
- Társasházak adózása 2009. III.
- Új elemek a bevallásnál és az önellenőrzésnél
- A kazán szerepe az energiamegtakarításban
- Rendeletdzsungel bozótvágó kés nélkül
- Szelíd gyógymód és csodálatos gyógyulás
- 12 találat = "Két város - két karnevál"
- Mi várható az ingatlanpiacon?
- Nyűglődő lakáspiac
- Korlátozható-e a távhőszolgáltatásról való leválás? - mit mond az Alkotmánybíróság
- Háztakarítás 2002-ben
- Viharos kapcsolat, nehéz válás – a távfűtésről leválásról II.
- Húsvéti szokások a nagyvilágban
- Pályázati körkép
- Társasházak adózása 2009. II.
- Előkészületek a pályázati kiírásokra- az anyagi fedezet biztosítása
- Megismételt közgyűlés, de mikor?
- A társasházak jövőjének feltétele: a szakmaiság
- Az energiatanúsítványról
- Közgyűlési forgácsok
- Egy nagy szívdobbanás
- A gazdasági válság hatásai a társasházakban
- Az európai értékbecslésről magyarul 2002-ben
- Viharos kapcsolat, nehéz válás – a távfűtésről való leválásról
- A mohácsi busójárás
- A közbeszerzési törvény változásáról
- Pályázati körkép
- Mi minősül iparosított technológiával készült épületnek?
- Társasházak adózása 2009.
- Előkészületek az elszámoló közgyűlésre- tanácsok és hasznos információk
- A debreceni panelprogram előzményei és eredményei
- Energiatanúsítvány 2009 - amit az új szabályozásról tudni kell
- Zsiráf a hálóban, kulcs a lábtörlő alatt
- Állástalanból közös képviselő - út a fejlődés vagy a csőd felé
- A Tulajdonjog megszerzése
- Az eladó, vagy a vevő felel a közösköltség - tartozásért?
- Készpénzes kifizetés korlátozás
- Választási összefoglaló (közös képviselő) 2002-ben
- Válság a közös képviselő szemüvegén át
- A Valentin- nap története
- Adómentes béren kívüli juttatások
- A cégautóadóról kicsit bővebben
- A munkabér, jövedelem és a közterhek
- Többletforrás a panelprogramra
- Mennyivel emeljük a közös költséget 2009-ben?
- Változások 2009-ben- bér, adózás, illeték
- FŐVÁROSI VÍZ- ÉS CSATORNADÍJAK 1990-2009.
- Geotermikus energiával a megtakarítás útján - az elhatározástól a kivitelezésig
- Az energiatakarékosság szükség, a panelprogram lehetőség
- Légy vidám!
- Téli visszásságok
- Támogatás, közmunka, árcsökkentés 2009.
- A tulajdonos jogai
- Közműkörhinta 2002-ben
- Gazdaságfejlesztési konferencia a városházán
- Fűtéskorszerűsítés után - öröm, vagy csalódás?
- A 4-es metró elődeink ötlete nyomán?
- Pályázat foglalkoztatásra
- Árváltozások 2009-ben- Budapest és vidék
- A panelépületek gyenge pontjai- hol szökik az energia? IV.
- MTOSZSZ Közlemény
- Az MTOSZSZ tisztújító taggyűlése- a szakmaiság képviseletéért és érvényesüléséért
- Megkérdeztük a Főtáv Zrt.-t
- A geotermikus energiáról- energiamegtakarítás az elhatározástól a megvalósításig
- Tücsök és bogár
- Levél a közös képviselőnek II.
- A tulajdonjogról
- Ünnepi hangulatban
- Változások 2009-ben
- Környezet és a lakosság szerepe
- A kémény „veszélyes üzem”
- Szándékok és tervek a jövőre
- Az ötvenéves földalattitól a gyorsvasútig
- A bejgli története
- A panelépületek gyenge pontjai- hol szökik az energia? III.
- Ingyenes jogi tanácsadás
- A konferencián történt
- Pályázati értékelés
- Szociális bérlakásrendszerek – a lakhatási kérdések aktuális problémái
- Építőipari rezsióradíj számítás
- Jelzálogjog-bejegyzés – megterhelhetjük, de mikor és hogyan?
- A panelépületek gyenge pontjai- hol szökik az energia? II.
- A közgyűlési jegyzőkönyv- vezessük szabályosan
- Püspökladány története
- Társasházak Püspökladányban
- A Robin Hood-adóról
- Levél a közös képviselőnek
- Lifestyle Expo Budapesten
- A használat joga
- A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért
- A lakónyilvántartás jelentősége- nyilvántartunk, vagy nyomozunk
- Gondolatok a jelzálogról 2002-ben
- Szelektíven a panelban
- Ha a pénz nem megy a Főtávhoz, a Főtáv megy a pénzért! - az Öko-Plusz Program anomáliái
- Városok települési helye
- Pályázati körkép
- A panelépületek gyenge pontjai- hol szökik az energia?
- Társasházi ütemterv- mit, mikor, végezzünk ésszerűen és célszerűen
- Meghívó
- Megkárosított társasházak, bizalmatlan tulajdonosok
- Közös képviselő minden fán terem
- Ismerkedés a lakásszektor szakmai irányítóival
- Nyírbátor bemutatkozik
- Az energiaszámlák csökkenthetőek kapcsolt energiatermeléssel
- Zöldség és tudatlanság kéz a kézben
- Segítség megőrjít a szomszédom!- társasházi diliház
- A haszonélvezetről
- Lakáspolitikáról közérthetően
- Kukavizit
- Miért magas a távfűtés?- virtuális kalandozás a távhő világában
- Vigyázat, omlásveszély!
- Időutazás a reneszánsz korában-építészet, művészet, kultúra
- Iparművészetünk Hunyadi Mátyás korában – V. rész
- Teendők panelpályázat esetén
- Szerződjünk okosan- közös képviselet megbízási szerződéssel, a kétségek ellen
- Felújítom a lakásomat 2002-ben
- Hívatlan vendégek- hatékonyan a bogarak és kártevők ellen II.
- A funkcionális analfabétizmus a társasházkezelésben
- Lesz-e távfűtési díjcsökkentés?
- Locsolási kedvezmény
- Mostohatestvérek – társasházi képtelenség
- Kakas a szemétdombon 2002-ben
- A napfény káros hatásai - és amit ellene tehetünk
- Az elbirtoklásról
- Emelkedő energiaár- irány a felhők fölé
- A nemzeti vagyon
- Klaszterpolitika – az együttműködés új iránya
- Fűtési díj megtakarítás, panelrekonstrukció után
- Iparművészetünk Hunyadi Mátyás korában – IV. rész
- Szerződés alapfokon
- Az alkalmi munkavállalói könyvvel való foglalkoztatásról
- Hívatlan vendégek- hatékonyan a bogarak és kártevők ellen
- Védekezzünk ésszerűen – hasznos tanácsok a kármegelőzésre
- Gazdaságos társasházi foglalkoztatás
- MTOSZSZ közlemény - a gázáremelés és a közösköltség-befizetés összefüggéseiről
- Az MTOSZSZ 2007. évi beszámoló taggyűlése
- Interaktív bemutató a Lurdy-Házban
- Hajdúszoboszló a fürdőváros
- Hajdúszoboszló története
- Folyosói pletyka
- A Greenpeace a klímabarát világért
- Mire figyeljünk a tetőtér értékesítésénél!
- Rettegő tulajdonosok, antiszociális bérlők
- Szabálysértés plusz pontért
- Környezetszennyező „dolgok” 2002-ben
- Társasházi „vizitdíj”- a realitás és a csillagos ég
- Iparművészetünk Hunyadi Mátyás korában – III. rész
- Kérdések és válaszok az ÖKO Programról - kételyek és kérdőjelek
- A közgyűlés levezetése, vagy megvezetése
- Együtt- Sokféleképpen
- Egy szervezett vízóracsere lebonyolítása
- Elszámolni május 31.-éig kell? 2002-ben
- A budapesti konferencián történt
- Kiöntik a gyereket is a vízzel
- A bátor kezdő közös képviselő első lépései - totyogás és botladozás, de kinek a kárára?
- Pengeváltás az ÖKO Plusz Programról
- Finanszírozás és megtakarítási lehetőségek-avagy hogyan spóroljunk a házunkban?
- Szingli élet- vízió a gyermekzsivaj nélküli társasházi létről
- Iparművészetünk Hunyadi Mátyás korában – II. rész
- Pályázati körkép
- Az adatvédelem biztonságáért
- MTOSZSZ Közlemény
- Befizető azonosítót a csekkekre
- Kutyagyárak Magyarországon
- A debreceni konferencián történt
- Közgyűlési sztorik
- Életre szóló alkotás
- Önkormányzati klubnap
- Lakáskonferencia a Főpolgármesteri Hivatalban
- Konferencia Meghívó
- Iparművészetünk Hunyadi Mátyás korában
- A Szent Család Egyiptomban III.
- Pályázati körkép
- GKM pályázat
- Környezettudatos magatartás a társasházban
- Egy sikeres pályázat története
- A közgyűlések kezdet tapasztalatai- hangulatjelentés
- Gondolatok a jelzálogról 2002-ben
- Béke, barátság és együttműködés
- Jön a Húsvét, locsolunk!
- A jövő ígérete, az emeltszintű ellátásért
- A bérleti jogviszonyról közérthetően
- Tulajdonosi jogok és kötelezettségek
- Költséges pályázat
- A Szent Család Egyiptomban II.
- A közgyűlési határozat megtámadása
- A sikeres pályázat titka- az előkészítéstől a pályázat beadásáig
- A munkaadók által fizetendő közterhek
- Konferencia Debrecenben!
- A számvizsgáló bizottság- mit, mikor, hogyan és miért?
- Biztosítással biztonságosabban
- Leválás vagy korszerűsítés
- Energiamegtakarítás hőszivattyúval II.
- Pályázati dömping?
- Kezdődnek a közgyűlések- közös költség-emelés vagy adóssághalmozás?
- Mit takar a THM?
- Társasházi társasjátékok 2002-ben
- Mindenki másképp csinálja II.
- A Szent Család Egyiptomban
- A fordított adózás
- A fogyasztóvédelmi törvény
- Pályázat termofor kémény felújítására
- Panelfelújítási pályázat 2008.
- ÖKO-Program
- Számlázni kell-e a közös költséget?
- Árváltozások 2008-ban II.
- Fővárosi víz és csatornadíjak 1990-2008.
- Energiamegtakarítás hőszivattyúval
- Hahota Klub
- A szabályos közgyűlés- a meghívótól a határozatok könyvéig
- Ingatlan Te drága!
- Menjünk, vagy ne menjünk?
- Új Magyar Falu program
- Szeretlek is, meg nem is 2001-ben
- Mindenki másképp csinálja
- A közműellátás kezdetei
- A minimálbér és a garantált bérminimum 2008.
- Megújulva és kibővítve folytatódik a panelpályázat
- Pályázatok kis- és középvállakozásoknak
- Építkezzünk, de hogyan kezdjünk hozzá?
- A schengeni egyezmény
- Megterhelve 2001-ben és a változás 2007-ben
- A konferencián kérdezték- a lakáskódexről bővebben
- Ismerkedés a lakásszektor érdekképviselőivel - a LOSZ
- Takarékosan a vízzel!
- Óév búcsúztató
- Tücsök és bogár
- Adószabály változás a lakáseladásnál
- Fizetési meghagyás magyar módra
- Kálvária a Podmaniczky utcában
- Spanyol ékszerek a Duna Palotában
- Gyertyakészítés és szaloncukor
- Támadás a penész ellen
- Változások az adózásban 2008.
- Bontsunk, de bonthatunk-e?
- Munkanap áthelyezések 2008-ban
- Telefonos gyorssegély
- Díjemelés a közműveknél
- MTOSZSZ Közlemény
- Regionális politika az Eu-ban II.
- A konferencián történt
- Változás a gáz- és távhőtámogatásban
- Zöld lámpát kapott a Főtáv Öko-Program
- Legfőbb érték az ember
- Az állatszeretet jegyében
- Vigyázz, kész, rajt, jön a Télapó!
- A Penthouse
- Szelektív hulladékgyűjtő a panelépületben - a szelektív hulladékgyűjtés új innovatív megol
- A mostohagyerek- a hagyományos építésű régi bérház öregkori betegségei
- Tűzriadó terv- az okos felkészülés a váratlan eseményre
- Kommunikációs tréning- a társasházzal, lépcsőházban, kapualjban, postaládában
- Regionális politika az Eu-ban
- Költségmegtakarítás- amire még nem gondoltunk
- Döntsön a fejlődés mellett!
- Reklámhálóval egy jó úton- mi történik a háló alatt?
- MTOSZSZ Közlemény a banki átutalásokról
- Dugóhúzó dugódíj?
- Tehénparádé
- Új lehetőségek a lakáspiacon- vegyünk vagy ne vegyünk
- Az influenzáról konyhanyelven
- A szolgáltatások változásai 2007-ben
- Elégséges szolgáltatás 2001-ben
- Apartman kavalkád II.
- Az éremverő
- Műemlékvédelem alatt
- Gondolkozz logikusan
- Betegszabadság és táppénz
- Pályázat forgalomcsillapításra
- A késedelmi kamat
- Előre ittunk a medve bőrére - tetőálmok
- A panelfelújítási program megújításának fő elemei
- Lakossági energialiberalizáció a gyakorlatban
- Télből a nyárba
- Akciózik az APEH
- A szobanövények ápolása
- Társasházi gyerekszáj
- Szigorodó építési szabályozás
- Üvegcsillár és gyertyafény – II. rész
- Az érem másik oldala – lakbéremelést mértékkel
- Apartman kavalkád
- Elszámol a képviselő 2001-ben
- A lúdtolltól a golyóstollig
- Gyurkovics Tibor: Iskola-nyitogató
- Változás a nyomtatványoknál
- A tűzvédelem műszaki követelményei II.
- Egy leendő nyugdíjas agyalása
- Pályázati csikicsuki
- Pályázati körkép – XIV. kerület
- Start-kártya ötven felettieknek is
- Jogtalan biztosítói gyakorlat
- Felkészülés a fűtési szezonra- meglepetések nélkül a télbe
- Alkotmánybírósági beadvány
- Konferencia a társasházak fűtésének lehetőségeiről
- Százhalombatta a felújítások jegyében
- Együtt egyedül 2001-ben és 2007-ben
- Télből a Nyárba!
- Építkezz, de gyorsan ám!
- Állatkert a szomszédomban
- Drótszamáron közlekedünk
- Üvegcsillár és gyertyafény – I. rész
- Vagyonvesztéssel a bevételért
- Herend és a porcelángyártás
- A tűzvédelem műszaki követelményei I
- Változások a munkaügyi törvényben
- Lapostető szigetelésénél a jó megoldás
- Panelvédelem, tűzvédelem
- A közgyűlések tapasztalatai- kinek mi fáj
- Kutya jó nap
- Óvintézkedések otthonunk biztonságáért
- Vendéget várok
- Egy légtérben a loftlakásban
- A XXI. század ingatlankezelője
- A konferencián történt
- A minőségi társasházkezelésért
- A szakma megtisztulásáért
- Versenyhelyzet magyar módra
- Fizetünk-e ingatlanadót? 2001-ben
- Az MTOSZSZ a távhő alapdíjról
- Távhő ankét 2007.
- Ismerkedés a lakásszektor érdekképviselőivel- a LÉTÉSZ
- A Gázművek Zrt.- a gázártámogatásról
- Csökkennek-e a távhőárak?
- A közlekedés jövőjéről
- A házipénztár kezelésének a szabályai
- Hová és kinek fizetjük a közös költséget?
- Kommunikációs tréning- telefonáljunk
- A kert és a lakás kapcsolata
- Hogyan válasszunk közös képviselőt?
- Mire figyeljünk az ingatlan értékesítésénél
- A meghatalmazás
- Pályázati körkép
- Pályázat az energiatakarékosságért
- A Római Szerződés ötvenedik évfordulója
- Az MTOSZSZ 2006. évi beszámoló közgyűlése
- Potyogó erkélyek, hulló vakolat
- Társasházi – na, ki, mit, tud?
- Telefónia fóbia
- Főtáv Rt- az alapdíjról
- Ázsia Nagyvárosai: Tokió
- Itt a farsang áll a bál!
- Közgyűlési jegyzőkönyv és Határozatok Könyve
- Mediterrán elegancia az Andrássy úton – iroda másképpen
- Konferencia - A minőség jegyében a lakhatásról
- Hogyan lettem Társasházkezelő – mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás? II.
- Ismerkedés a lakásszektor érdekképviselőivel
- Főváros 23+1 féleképpen
- A tetőtér-beépítések reneszánsza
- Hírközlés, vagy valami más?
- Pályázat kéményfelújításra
- Ízelítő vezércikkünkből
- Magyar virtus, avagy hogyan csökkentsük a közös költséget
- Mi rejtőzik a szellőzőcsövekben?
- A vizitdíj, és a mi mögötte van
- Módosult felvételi eljárás
- Kommunikációs tréning- szavak nélkül
- A társasház éves elszámolása
- Hogyan lettem Társasházkezelő – mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás?
- Idegen a házban
- Kommunikációs tréning - a közgyűlésen
- Konferencia a támogatások elszámolásáról
- Kós Károly díj a Gutenberg téri társasháznak
- Tisztelt Olvasó!
- Társasházi zsolozsma 2001-ben
- Munkanap áthelyezés 2007-ben
- Ki a szelet nem szereti…!
- Ázsia Nagyvárosai: Hong Kong
- Ízlés és lakáskultúra angliában
- Kós Károly életútja
- Mondani-Való
- Mozaik
- Közigazgatási törvény XII.
- A közös képviselőnek nem enyves az ülepe
- Ellenőrizhető-e a társasházi elszámolás?
- A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége - Etikai Kódex
- Az elszámoló közgyűlések előkészítése
- Ingatlan Szakmai Konferencia
- Kommunikációs tréning - az ügyfélfogadás
- "Télből a Nyárba!" Nyereményjáték!
- Erősödőben a civil kurázsi
- Az ELMŰ Nyrt. kiemelt beruházása a Vérmezőn
- Emelkedő közszolgáltatási díjak
- Nagy tulajdon, nagy hatalom
- A vagyon, avagy politikai lottósorsolás
- "Lakástulajdonlás" konferencia Hollandiában
- XIX. századi épületben XXI. századi lakás
- Gádor István (1891. november 11. – 1984. július 22.)
- Mese a Társasházi Magazin megszületéséről
- Kérdezz-felelek
- Paprikás hangulatban az MTOSZSZ elnöke
- Tisztelt Olvasó!
- Változások 2007-ben
- Mozaik
- A szociális alapú támogatásról
- Közigazgatási törvény XI.
- Az MTOSZSZ konferencián történt
- Környezetvédelmi politika az EU-ban
- Egészségügyi ellátás az unióban
- Bővülőben az unió
Következő lapszámunk tartalmából
- Módosításra kerül-e az SzMSz? - szükséges-e vagy kell-e módosítani az szmsz-t
- Mi fő a társasházi fazékban - ehető, vagy mérgezett is lehet a végeredmény
- Hogyan lehet kibújni a közös költség fizetése alól- trükkök
- A meghatalmazások kezelése a közgyűlésen - mit, mikor, hogyan