Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

Lakossági energialiberalizáció a gyakorlatban
Egyelőre csönd van, pedig már érvényben van a lakossági energialiberalizáció. Nem kínálják a háztartási fogyasztók részére „termékeiket” az energiaszolgáltató cégek.

Az energiakérdés megoldása a Közösségi politikák között az 1973-as olajárrobbanást követően fogalmazódott meg. A második olajárrobbanás siettette a közösségi szintű lépések megtételét. A ’80-as évek második felében jelentős változások következtek be, melynek hatására megváltoztak az energiapolitikai célok is. 1995-ben fogalmazták meg az újabb energiapolitikai célokat, a versenyképesség fenntartását, az energiaellátás biztonságának megőrzését és a környezet védelmét.

Az energialiberalizáció első lépéseként a nem háztartási fogyasztók 2004-től már szabadon választhatták meg a gáz- és áramszolgáltatójukat, 2007. július 1-jétől pedig már minden fogyasztó. A hazai energiaszolgáltatók azonban egyrészt…

Kim
Társasházi hírek
Egyéb
Tisztelt Közös Képviselő, Számvizsgáló Bizottsági Tag, Lakásszövetkezeti Elnök, Lakástulajdonos!
Társasházi hírek
A Társasházkezelő
A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ) és a Budapest Főváros Közterület- felügyelete (BFKF) megállapodás keretében erősíti a lakókörnyezetek biztonságát.
Múltidéző
Goldmark Károly német anyanyelvű magyar–osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus.
Egyéb
Az igazságtétel időszakát éljük, mindenki elégtételt akar, és ennek olykor a kutyák s gazdáik is áldozatul esnek.
Szemezgessen régebbi lapszámaink híreiből
Következő lapszámunk tartalmából
- Módosításra kerül-e az SzMSz? - szükséges-e vagy kell-e módosítani az szmsz-t
- Mi fő a társasházi fazékban - ehető, vagy mérgezett is lehet a végeredmény
- Hogyan lehet kibújni a közös költség fizetése alól- trükkök
- A meghatalmazások kezelése a közgyűlésen - mit, mikor, hogyan