Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

Koraszülött társasházi törvény

Elfogadásra került a módosított társasházi törvény, közel kétéves vajúdás után.

Az önálló képviselői indítványként benyújtott társasházi törvény módosítása elfogadásra került, a koraszülöttekre jellemző tünetekkel. Az, ami egy éve célszerűnek mutatkozott, a fejlődés eredményeként egy évvel később, már korszerűtlen. A módosítások gyenge pontja lehet, ha azt nem előzi meg szakmai egyeztetés.
A társasházi törvény a lakosság jelentős részét érinti, tehát széles rétegek érdeke a jól működő szabályozás. Előnyére vált volna a törvénynek, ha a szakmai oldal másfél év után ismét meghallgatásra talált volna, és elmondhatta volna esetleg, hogy a 2007-es elvárásokhoz képest van- e újabb módosító javaslata. A nagy sietségben az ismételt szakmai egyeztetést talán feleslegesnek tartották. A gyakorlatban pedig másképpen történnek a folyamatok, mint azt a törvény alkotói gondolják.
Az elfogadott új társasházi törvény előnye, hogy több ponton egyszerűsíti az alapító okirat módosítását, rendelkezik a társasházak törvényességi felügyeletéről, amelyet az…

Kim
Társasházi hírek
Egyéb
Tisztelt Közös Képviselő, Számvizsgáló Bizottsági Tag, Lakásszövetkezeti Elnök, Lakástulajdonos!
Társasházi hírek
A Társasházkezelő
A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ) és a Budapest Főváros Közterület- felügyelete (BFKF) megállapodás keretében erősíti a lakókörnyezetek biztonságát.
Múltidéző
Goldmark Károly német anyanyelvű magyar–osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus.
Egyéb
Az igazságtétel időszakát éljük, mindenki elégtételt akar, és ennek olykor a kutyák s gazdáik is áldozatul esnek.
Szemezgessen régebbi lapszámaink híreiből
Következő lapszámunk tartalmából
- Módosításra kerül-e az SzMSz? - szükséges-e vagy kell-e módosítani az szmsz-t
- Mi fő a társasházi fazékban - ehető, vagy mérgezett is lehet a végeredmény
- Hogyan lehet kibújni a közös költség fizetése alól- trükkök
- A meghatalmazások kezelése a közgyűlésen - mit, mikor, hogyan