A lakbéremelés elkerülhetetlen tény, de mindenkor figyelembe kell venni a bentlakók ellenőrizhető szociális és anyagi helyzetét.

Az önkormányzatokra az elmúlt 14 évben alapvetően jellemző volt a forráshiány. A kötelező feladataik mellett sok esetben önként vállaltak be különböző egyéb feladatokat, melynek forrása sok esetben az önkormányzati vagyon volt. A vagyonátadás időpontjában több mint 700 000 bérlakás volt az önkormányzatok tulajdonában, melyet az akkori forgalmi érték 15-30%-a között értékesítettek tömegével, sőt, akik készpénzben fizettek, azok 10% alatti vételáron jutottak volt bérlakásaikhoz. A privatizáció alapvető oka az volt, hogy az önkormányzatok nem kívánták felvállalni, főleg pénzeszközök hiányában, hogy az állam által elmulasztott felújításokat ők végeztessék el a lakóházakon. Egyes becslések szerint az önkormányzatoknak átadott vagyon nagyságrendben egyezik az állam által privatizált vagyon mértékével.
Az önkormányzatok tulajdonában megmaradt „bérlakásszektor” két részre osztható: az egyik, de kisebb rész a vegyes tulajdonú társasházakban található, a másik, nagyobb rész önálló, de a műszakilag legrosszabb állapotú lakóépületekben. Sajnálatos módon a rendszerváltást követően is a lakbér politikai kérdés maradt, ezért a helyi hatalom mindenkor csínján bánt a lakbéremelés eszközével. A 90-es évek közepén pl. a Fővárosi Önkormányzat korlátozni tudta a lakbéremelés mértékét, annak ellenére, hogy a bérlakások önkormányzati tulajdonban voltak. A 90-es évek végén több lépcsőben lakbéremelést hajtottak végre, de ez még mindig nem fedezte a bérlakásokra fordított kiadásokat. Ezekben az években voltak olyan kerületi önkormányzatok, amelyek több ezer bérlakással rendelkeztek, de éves szinten csak 1-200 milliót tudtak fordítani azok karbantartására és felújítására. Így kézzel fogható módon a megmaradt bérházak műszaki állapota tovább romlott.
Az önkormányzatok a lakbért folyamatosan a nem lakáscélú bérbevételeikből egészítették ki, továbbra is politikai alapon, alacsonyan tartva a lakbért. Az önkormányzatok önként vállalt feladatai és gazdasági beruházásai sok esetben vagyonvesztéssel, illetve a vagyon felélésével jártak. Az Állami Számvevőszék által végzett, 2004 elején befejeződött vizsgálat is azt állapította meg, hogy az önkormányzatok vállalkozásainak nagy része veszteséges és komoly vagyonvesztés következett be. Felvetődik a kérdés, hogy az állampolgár, amikor voksol az önkormányzati választáson, tudja-e előre, hogy milyen önkormányzatot választ, egy ténylegesen helyit, aki a helyi érdekeket képviseli, vagy vállalkozóit, amelyre nem biztos, hogy a választáskor jogosítványt ad.
Az elektronikus sajtó hírt adott arról, hogy a Győr város tulajdonában lévő 2000 önkormányzati bérlakás lakbérét 80%-kal emelik. Elvileg fel kellene háborodni, de a hír másik része a lényeg, hogy Győr önkormányzata nem a lakást, hanem a benne lévő embereket kívánja támogatni. A győri minta országosan követendő, hiszen a rászorultság nem a lakhatási formától, hanem a lakásokban élő állampolgárok ellenőrizhető anyagi helyzetétől függ.