Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

A közös képviselőnek nem enyves az ülepe
A képviselők közül a közös képviselő az, akinek évről évre el kell számolnia.

Hazánkban, ha valaki képviselőséget vállal, vagy annak megválasztják, a hivatalba lépés pillanatától minimum 4 évig csak a székkel együtt tud felállni. Mindegy, mit és hogyan csinál, csak 4 év múlva mondhatjuk, hogy amit csinál, nem jó, így ha tetszik, ha nem, ez van. Egész más a helyzet a közös képviselővel. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az ő választása is demokratikus módon történik, több jelöltből választják ki a közgyűlésen a tulajdonostársak képviselőiket.

  A társasházkezelővel, ingatlankezelővel megbízási szerződést kell kötni és ez alapján ellenőrizhető napról napra a tevékenysége. Minden évben megmérettetik min. 1 alkalommal az elszámoló közgyűlésen. Ekkor történik meg éves munkájának értékelése, és mivel az új társasházi törvényben megfogalmazásra került, hogy az intézőbizottság, illetve a közös képviselő bármikor visszahívható, ezzel a lehetőséggel élnek is a tulajdonközösségek.

  A képviseletet ellátók mindegy, hogy országgyűlési helyi, vagy közös képviselők, mindenkor azt a megbízást kapják, hogy a nagy, a közepes és a kis embercsoportok képviseletét legjobb tudásuk szerint lássák el. Ha rosszul képviselnek egy ügyet országosan, az kihat a helyi, illetve a társaságok közös képviselőinek munkájára. Így történt ez az új társasházi törvény és az áfatörvény esetében, illetve a közműdíjak emelésénél is.

  Az országosan rossz döntéseket kénytelen tudomásul venni a helyi képviselet, de a közös képviselő kommunikálja le az állampolgár felé a közgyűlésen. A tulajdonos nem tehet mást, mint hogy a kezelőnek reagál, illetve válaszokat ad a rossz döntésekre. A viták hevében természetesen a társasházkezelő az, aki végighallgatja az állampolgári dühkirohanásokat, de a közgyűlésen megoldást találni más képviselők által okozott problémákra nem lehet. Mivel nincs a közös képviselő ülepén enyv, sok esetben megtörténik az, hogy vétlensége ellenére visszahívják, és újra indul a képviselő-választás. Amikor egy képzett kezelőt bíz meg egy társasház, azt is figyelembe kell vegye, hogy 1 év alatt nem történnek csodák. Amikor az átvesz egy számára új házat, és megbízzák, hogy javítson a közös költség fizetési fegyelmén, legyen naprakész a könyvelés, küldjön szerelőt, amikor az osztatlan közös tulajdonban hiba keletkezik, adjon be pályázatot a társasház felújítására, ez nem egyéves feladat.

  A képviselő-választás alapvetően a bizalmon alapul, és a társasházkezelő munkája a számvizsgáló bizottság által folyamatosan ellenőrzött. A közös képviselő visszahívható ugyan, de meg kell gondolni a tulajdonközösségnek, hogyha évente, vagy akár sűrűbben képviselőt cserél, az előnyére, vagy hátrányára válik-e.
Társasházi hírek
Egyéb
Tisztelt Közös Képviselő, Számvizsgáló Bizottsági Tag, Lakásszövetkezeti Elnök, Lakástulajdonos!
Társasházi hírek
A Társasházkezelő
A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ) és a Budapest Főváros Közterület- felügyelete (BFKF) megállapodás keretében erősíti a lakókörnyezetek biztonságát.
Múltidéző
Goldmark Károly német anyanyelvű magyar–osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus.
Egyéb
Az igazságtétel időszakát éljük, mindenki elégtételt akar, és ennek olykor a kutyák s gazdáik is áldozatul esnek.
Szemezgessen régebbi lapszámaink híreiből
Következő lapszámunk tartalmából
- Módosításra kerül-e az SzMSz? - szükséges-e vagy kell-e módosítani az szmsz-t
- Mi fő a társasházi fazékban - ehető, vagy mérgezett is lehet a végeredmény
- Hogyan lehet kibújni a közös költség fizetése alól- trükkök
- A meghatalmazások kezelése a közgyűlésen - mit, mikor, hogyan