Még nem regisztráltam

REGISZTRÁLOK

KONFERENCIA MEGHÍVÓ!

Tisztelt Közös Képviselő, Számvizsgáló Bizottsági Tag, Lakásszövetkezeti Elnök, Lakástulajdonos!

2011. október 27-én a Társasházi Magazin című folyóirat, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének médiatámogatója konferenciát tart
Hatósági jogkörök és törvényesség 2011. címmel, amelyre szeretettel meghívjuk Önt.

Jelentkezés írásban: tel./fax: 210-7963, 20/9-340-518, e-mail: thmagazin@thmagazin.hu

A társasházi és a lakásszövetkezeti törvény módosításával szabályozásra került a kamerarendszer kiépítése, de szükséges hozzá az adatvédelmi előírások betartása, hogy ne bírósági perek sorozatának legyenek az érintettek az áldozatai. Állandó nyitott kérdés a műemlékvédelem területe, nem különben az is, hogy mikor és mire kell építési engedélyt kérni, vagy mikor várható a fogyasztóvédelemtől segítség. A konferencia előadásai a kevésbé ismert, ám rendszeresen előforduló témakörök köré csoportosulnak, mert ezek ismeretének a hiánya szabálysértési eljárást, pénzbírságot vonhat maga után. A biztonságos munka feltétele a tudás, amelyhez segítség a továbbképzés jellegű konferencia.

A rendezvény helyszíne: CEU Conference Center, 1106 Budapest, Kerepesi út 87.

A rendezvény időpontja: 2011. október 27. 10.00 óra

A konferencia programja:
9.00 Regisztráció
10.00 Megnyitó: Kárpáti Ilona Mária, a Társasházi Magazin főszerkesztője, a konferencia háziasszonya
10.05 A társasházi- és lakásszövetkezeti törvény változásai
Előadó: Dr. Polgár Ildikó, Nemzetgazdasági Minisztérium Építésgazdasági Főosztály,szakmai tanácsadó
10.35 Műemlékvédelem és a társasház – fenntartási és megőrzési kötelezettségek
Előadó: Boór Judit, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, igazgatásszervező
11.05 Építési engedélyt mikor és mihez kell megkérni a társasházaknak
Előadó: Wolford Ágnes, építésügyi igazgatási szakértő
11.35 A jogellenes adatkezelés veszélyei – kamera a társasházban
Felkért előadó: Dr. Jóri András, Országgyűlési Biztos Hivatala,adatvédelmi biztos
12.05 Szünet
12.40 Hatáskörök és elvárások – közterület-felügyelet kontra társasház
Előadó: Szabó Mihály, Fővárosi Közterület-felügyelet, általános igazgatóhelyettes
13.10 Fogyasztóvédelem és társasházak kéz a kézben
Előadó: Mándi Martina, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szolgáltatás-
ellenőrzési Főosztály Közszolgáltatás-ellenőrzési Osztály, osztályvezető
13.40 Aktuális ajánlatok társasházak és lakásszövetkezetek részére
Előadó: Dr. Jámbor Éva, Raiffeisen Bank, osztályigazgató-helyettes
14.10 Kamerarendszer kiépítésének technikai megoldásai
Előadó: Halász István, Bell Telecom Kft., műszaki tanácsadó
14.40 Együttműködés a társasházkezelőkkel a biztonságos épületszerkezetért
Előadó: Polgár Dávid, Lindab Kft., Nyugat-Magyarországi területi vezető
15.00 Perben a társasház – a bizonyítás kinek a kötelezettsége
Előadó: Dr. Kovács Ernő, ügyvéd
15.15 A konferencián szerzett hasznos információk kiegészítéseként a konferenciatotó eredményhirdetése és az ajándékok kiosztása a helyes megfejtők között
Információs pulttal vesznek részt a konferencián vállalkozók és szolgáltatók.
Társasházi hírek
Látószög
A kiemelt zöldövezeti státusát már rég felejtő zuglói lakosság újabb meglepetéssel szembesülhet, meglévő adói mellé kap még helyi adót is.
Társasházi kapaszkodó
Az éves elszámolás az alapja a költségvetés tervezésének, amely majd a társasház fejlődését is meghatározza.
Társasházi hírek
Energia
2012. január elsejétől energia tanúsítvánnyal kell rendelkeznie minden olyan lakásnak, amelyet értékesíteni kívánnak, vagy egy évet meghaladó időre bérbe adnak.
Múltidéző
A Pesti Első Takarékpénztár megalapítójának színes egyéniségét eredményes életút tette teljessé.
Társasházi kapaszkodó
Minden év kezdetén ismételten jelentkezik az igény a közgyűlés kellékeinek ismertetésére.
Látószög
A belvárosi házaknak nemcsak egyéni hangulata van, hanem egyéni látásmódú tulajdonosai is.
A Társasházkezelő
A pénztelenség kizárja a fejlődés lehetőségét, de a csődhelyzet ritkán jelentkezik váratlanul, van előélete az anyagi helyzet romlásának.
Fény és árnyék
Állásajánlat különlegességre és sajátos humorra vágyóknak.
Szemezgessen régebbi lapszámaink híreiből
Következő lapszámunk tartalmából
- A vészjósló jelek - előzzük meg a gázrobbanást
- Körbe-körbe karikába, mit tegyünk a korhadt fával
- Kisközért a lépcsőházba, vagy inkább söröző?- lakók harca a szeszárudák ellen
- Huhog a hóbagoly - hó helyzet van